Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kezdő pipás

Mennyire káros az egészségre a pipázás?

2014. november 11. - (újra)kezdő

A dohányzás káros az egészségre, így természetesen a pipázás is. Ez egyértelmű. Az már kevésbé egyértelmű, miért éppen a dohány lett az utóbbi időben az az – egyelőre legális – élvezeti cikk, amelynek az ön- és környezetkárosító hatásaitól a kormányzati szervek a legnagyobb vehemenciával igyekeznek megvédelmezni fogyasztóikat itthon és külföldön egyaránt, de ennek a kérdésnek a társadalomtörténeti és egyéb vonatkozási túl messzire vezetnének (a nyilvános helyeken történő dohányzás hazai korlátozását egyébként fenntartásokkal bár, de magam is támogatom, míg a hazai pipás társadalom egyik fő tragédiáját másban látom). Amiről itt érdemes szót ejteni, az sokkal inkább az, milyen kockázatokkal kell számolnia annak, aki pipázásra adja a fejét.

Mint minden, ez is nézőpont kérdése. Ha például abból indulunk ki, hogyan viszonyul ezen a téren a pipázás a dohányzás legelterjedtebb formájához, a cigarettázáshoz, akkor valószínűleg pozitív lesz a mérleg. A pipások a füstöt nem tüdőzik le – ha igen, csak magukra vethetnek, negyvenes táblánál is lehet százhússzal hajtani, mégsem az autó a hibás –, így egy fontos veszélyfaktort rögtön kiiktatnak, különösen mivel tudtommal a cigarettánál a káros anyagok egy része magából a filterből származik: a belőle leváló apró bolyhok lerakódhatnak a hörgőkön. A pipázás továbbá nem, vagy ha mégis, hát másként és kevésbé addiktív tevékenység, ezért jóval könnyebb mértékletesen élni vele, mint a cigarettával. Újrakezdő pipásként megpróbáltam utánakeresni összehasonlító kutatásoknak a neten, és arra jutottam, hogy a pipázás azokra nézve jelent a rendszeres cigarettázáshoz hasonló rizikót, akik napi öt-hét tömést szívnak el, vagy afölött. Ez megint a fenti negyven-százhúsz problémának tekinthető, hiszen mértéktelenül fogyasztva gyakorlatilag bármi káros az egészségre. Mindez nem szól a pipára való „rászokás” mellett, de az átszokást például már javallottá teheti.

A másik nézőpont, amivel érdemes számolni, az előnyök kontra hátrányok kérdésköre, ehhez viszont messzebbről kell indulnunk. Amikor azt mondjuk, hogy kutatások igazolták, hogy a dohányzás káros az egészségre, azzal voltaképpen nem állítunk mást, mint hogy összefüggés, pontosabban statisztikai korreláció mutatkozik a dohányzás és bizonyos betegségtípusok (szív- és érrendszeri betegségek, illetve daganatos megbetegedések) között. Kérdés azonban, hogy ennek alapján megalapozottan állíthatjuk-e, hogy a dohányzás például rákot okoz, hiszen azt valószínűleg nem önmagában okozza, hanem csupán egy az okok közül. Számos egyéb olyan civilizációs ártalom van, amelyek esetében hasonló korrelációt találunk, ilyenek például a légszennyezés, az élelmiszer-adalékanyagok vagy a tartós stressz. Az utóbbinak a dohányzással való összefüggéseire érdemes külön is kitérni.

Ha megkérdeznénk a dohányosokat, hogy mik a pozitívumai ennek a tevékenységnek, élvezeti értéke mellett a legtöbben valószínűleg a stresszcsökkentő szerepét emelnék ki. Itt azonban véleményem szerint határozott különbséget kell tenni a pipázás és a cigarettázás között. Míg a pipázás hosszú és szertartásos tevékenység, amely külön ráfordított időt igényel, addig egy-egy szál cigaretta elszívása gyorsan letudható, nem kell tartósan kiszakadnunk miatta abból a helyzetből – legyen ez munka vagy bármi más –, amiben éppen benne vagyunk. Így míg a pipázás arra késztet, hogy megtanuljunk elcsípni, sőt kialakítani egy-egy hosszabb-rövidebb stresszmentes időszakot a magunk számára, addig a cigaretta miatt nem kell „félretennünk” a stresszhelyzeteket. Sőt a cigaretta hiánya maga is komoly stresszforrássá válhat, ellentétben a fizikai függőséggel – normál esetben – nem járó pipázással.

Vagyis a dohányzás bizonyos betegségek esetében egyértelmű rizikófaktor ugyan, de azt is hozzá kell tenni, hogy a pipázás hozzájárulhat egy másik fontos rizikófaktor, a stressz csökkentéséhez. Ezt a saját példámmal is alá tudom támasztani, ahogyan azt is, mennyire más minőséget jelent ezen a téren a pipázás, mint a cigarettázás. Én részben éppen azért kezdtem újra az előbbit, hogy ezt a „kiskaput” megnyithassam magamnak, hogy elcsíphessem ezeket a stresszmentes pillanatokat, és ha már így alakult, tudatosan törekszem arra, hogy más élethelyzetekre is tudjak „pipás” nyugalommal reagálni. És az a tapasztalatom, hogy ez működik – ilyenkor lehetne hivatkozni a közismerten hosszú életű pipásokra, amit csak azért nem teszek, mert magamnak mondanék ellent, hiszen ükapáink azért másként álltak a többi civilizációs ártalommal is.

Ezzel persze senkit sem szeretnék rábeszélni a pipázásra. Mert ha vannak is pozitívumai, főként a cigarettázással összevetve, az nem semlegesíti azt az alaptételt, amivel fent kezdtem, tudniillik hogy káros az egészségre. Az ezzel járó rizikót pedig mindenkinek magának kell mérlegelnie. A legjobb lakmuszpróbája ennek, ha belegondolunk, miként reagálnánk arra, ha a saját gyerekeink kezdenének el dohányozni. Én a magam részéről a cigarettázástól óva inteném őket – ennek a magvait már most, kiskorukban próbálom elhinteni –, míg a pipázással kapcsolatban felemás érzéseim lennének. Abban bíznék, hogy ha „széllel szemben”, minden divatjamúltsága ellenére, hosszas próbálkozások révén, nagy-nagy türelemmel képesek elsajátítani egy ilyen foglalatosságot, az eleve kiegyensúlyozott személyiségre utal, amit a pipázás jobb esetben maga is erősít. És bíznék abban is, hogy az ezzel járó pozitívumok képesek ellensúlyozni a közismert negatívumokat.

Bár ha jobban belegondolok, mindez csak akkor igaz, ha a fiam kezdene el pipázni. Ha viszont a lányom tenné, akkor már összevonnám a szemöldökömet. Ezzel a dohányzásról való hallgatás tabuja mellett rögtön egy másikat is megsértek ugyan (szexizmus!), de mit tegyek: a pipázást kifejezetten férfimunkának – vagyis -mulatságnak – gondolom. Ennek a kérdésnek a társadalomtörténeti és egyéb vonatkozásai azonban már tényleg nagyon messzire vezetnének.

(Hadd tegyek a végén egy zárójeles megjegyzést. Feltételezem, hogy ezt a blogot pipások követik, de Murphy törvénye alapján éppen az ilyen bejegyzésekhez téved oda egy megrögzött egészségtudatos olvasó. Mielőtt megkapnám, hogy milyen alak az, aki dohánnyal akarja mérgezni a saját gyerekeit, leszögezném: törekszem arra, hogy a családomnak minél kevesebb füstöt kelljen belélegeznie. Eleve csak a szabadban dohányzom, többnyire egymagamban, lásd még: ellopott nyugodt pillanatok... A fenti dilemmám mögött pedig részben az a kérdés munkál, milyen mintát közvetít a gyerekeim felé, ha az apjukat pipázni látják. Sokat gondolkodtam ezen, de a hangulat- és tudatmódosítás egyéb formáit figyelembe véve arra jutottam, az legyen a legnagyobb baj az életünkben, ha a kamasz fiam egyszer majd pipázni kezd.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdopipas.blog.hu/api/trackback/id/tr726885133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.