Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kezdő pipás

Mennyit pipázzunk?

2014. november 07. - (újra)kezdő

Mindig csodálkozva hallom-olvasom, hogy vannak, akik napi négy-öt – sőt akár több – tömést is el tudnak szívni. Ilyenkor elsőként az merül fel bennem: hogyan jut erre idejük? Persze köztudomású, hogy arra van időnk, amire igazán akarjuk hogy legyen, de nekem így sem áll össze, hogy munka mellett, különösen családi kötelezettségekkel tetézve ez miként is abszolválható. (A nyugdíjas pipások ezt ne vegyék magukra: egy végigdolgozott élet után a legkevesebb, hogy hagyják nyugodtan pipázgatni az embert.) Erre nyilvánvalóan csak azok képesek, akik a legkülönfélébb tevékenységformák közepette is el tudnak pöfékelni, nekem azonban ez eddig nem sikerült; rá kellett jönnöm, hogy még séta közben sem tudok igazán jóízűen pipázni. Ha már rágyújtok, szeretek kifejezetten a pipázásra koncentrálni, és lehetőség szerint minden mást félretenni, főként ami kötelező.

Más kérdés, hogy esetemben a pipázás gyakoriságát nem csak az időbeli korlátok befolyásolják. Mint azt korábban elárultam, tettem egy néhány éves kitérőt a cigarettázás felé, amiről többek között azért szoktam le, mert kifejezetten zavart a vele járó fizikai függőség. A pipázáshoz visszatalálva volt bennem némi gyanakvás – mármint önmagam iránt –, ezért elhatároztam, hogy még ha a dohányzás e kifinomultabb formájára nem is könnyű rászokni, igyekszem mértékkel élni vele. Kezdetben inkább kényszerűségből alakult így, később elvi alapon döntöttem el, hogy napjában legfeljebb egyszer gyújtok rá, és ehhez egyelőre következetesen tartom is magam. Már így is éppen eleget forognak a gondolataim a pipázás körül – ahogy ez a blog is mutatja.

Nem mondom, hogy ez bárki számára követendő lenne, sőt azt is el tudom képzelni, hogy egy-egy nyugodtabb napon szépen egymásra épülhetnek a különböző "fázisok". Egy könnyebb dohány a reggeli kávé mellé – legalábbis annak, aki kávézik –, valami fajsúlyosabb ebéd után, egy középutas keverék a délutáni szöszmötöléshez a kertben, végül este egy jó adag latakia. Tapasztalatok híján egyedül abban vagyok bizonytalan, mindezek nem oltanák-e ki egymást. A pipa utóíze ugyanis eléggé tömény tud lenni – hogy ez jó vagy rossz, az más kérdés: nálam egy adott dohány megítélését is nagyban befolyásolhatja –, így a nap végére meglehetősen erőteljes lehet az összhatás. Míg borokat például érdemes sorban kóstolni, hiszen egy könnyedebb vörös után még szebben érvényesül egy sűrűbb, testesebb, addig nem tudom, ugyanez a dohányokra is igaz-e. Félek, a végére beletompulnának az ízlelőbimbóim, persze nálam ez a kérdés csak elméletben jelentkezik.

Két esetben szoktam úgy érezni, hogy legszívesebben újra rágyújtanék: amikor nagyon jól esett egy adott füstölés, illetve amikor nagyon nem esett jól. Az utóbbi inkább a dohányon múlik: vannak dohányok, amikkel egyszerűen nem tudok megbarátkozni, és ha becsületből mégis elszívok belőlük egy-egy tömést, rájövök, hogy nem (ezt) kellett volna. Ilyenkor az újbóli rágyújtás helyett igyekszem inkább levonni a szükséges konzekvenciákat (már viszonylag sok dohányt ajándékoztam el…). A másik eset valamivel megfejthetetlenebb: mikor nyújt igazán kiemelkedő élményt egy-egy tömés elszívása? Ez nem kizárólag a dohányon, hanem legalább annyira a körülményeken is múlik, és maga a kérdés megérne egy külön eszmefuttatást. Ilyenkor nehezebb visszafognom magam, de arra gondolok, hogy ha az ember jóllakott a kedvenc ételével, abból sem lát neki rögtön egy újabb adagnak. A mértékletesség, mint az élet oly sok más területén, szerintem itt is kifizetődő.

Ezt támasztják alá azok az esetek is, amikor több napig nem gyújtok rá. Ennek általában rajtam kívül álló okai vannak: nem kedveznek a pipázásnak például a kisebb-nagyobb légúti megbetegedések – kisgyermekes családoknál ezekből azért akad bőven –, de van olyan is, hogy egyszerűen csak nincs időm nyugodtan nekiülni. Mondanom sem kell, egy-egy ilyen kihagyás után különösen jól tud esni, ha végre pipázhatok egy jót. Az a gyanúm, hogy ennek nemcsak lélektani, hanem fiziológiai okai is vannak, egyszerűen szükségünk – na jó: szükségem – van ennyi regenerálódásra. Persze az is lehet, hogy át tudunk esni a ló másik oldalára: ha jól emlékszem, a Pipaklub fórumán írta valaki, hogy hosszabb, pár hetes kihagyás után újra vissza kellett rázódnia, és eltartott egy darabig, mire ugyanúgy tudta élvezni a pipázást, mint korábban. Ezek szerint nemcsak a rágyújtások gyakoriságát, de azok esetleges mellőzését illetően is érdemes mértéket tartani…

Vagyis mindenki pipázzon, amennyit akar, én azonban a magam részéről maradok a napi egyszeri rágyújtásnál. Ez nemcsak hogy a családom toleranciaküszöbével találkozik, de ráadásul még anyagi előnyei is vannak: így tovább tart ugyan kiismerni egy-egy új dohányt, de értelemszerűen maga a dohány is tovább tart. És amiről még nem esett szó: a dohányzás természetesen káros az egészségre, de minden emberi számítás szerint a kevesebb dohányzás valamivel kevésbé káros. Erre a témakörre viszont mindenképpen vissza kell még térnem a későbbiekben.

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdopipas.blog.hu/api/trackback/id/tr236870473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagyon Kezdő 2015.02.11. 18:46:50

Helló újra:)
Kicsit hasonló problémával küzdöttem én is, amikor a hideg őszi idő bejött - a lakásban nem, a kocsiban nem, az utcán járkálás közben nem esik jól, étteremben nem... Szóval akkor hol? Sehol. De aztán elkezdett hiányozni, úgyhogy a magam részéről az a kompromisszumos megoldás született, hogy vettem egy kis kazánterű pipát (amolyan coffee break pipát) és sapkában, sálban az erkélyen... Nem mondom, hogy ugyanaz az élvezet, mint egy kora őszi estén, de mégiscsak valami:) Egy ilyen kis pipa kb 20 perc alatt végigég és annyit még ki is lehet kint bírni...

(újra)kezdő 2015.02.11. 20:57:24

@Nagyon Kezdő: Pedig most még elég enyhe tél is volt, legalábbis mifelénk. Én már egész jól hozzáedződtem a szabadtéri műfajhoz, csak ne essen. A kisebb pipa logikusan hangzik, nekem viszont eddig nem volt szerencsém azokkal a pipákkal, amiket direkt ilyen célból vettem (egyet anno, egyet mióta újrakezdtem), valahogy nem ízlettek, nem is tudom miért. Amúgy nagyobb pipát is lehet félig tömni :)

Ideje lenne újra írni a blogra, csak nem volt még idén érkezésem. Pedig egy-két témám már van, lassan nekilátok!