Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kezdő pipás

Mit fogyasszunk a pipázáshoz?

2014. október 30. - (újra)kezdő

Látszólag bagatell kérdésnek tűnik, pedig korántsem az. Az előző bejegyzésben utaltam arra, hogy újrakezdőként egy ideig a közterületi dohányzással együtt járó rendszeres zarándoklatra kényszerültem, így tapasztalatból tudom, milyen az, ha az ember nem tud elkortyolgatni semmit a pipázás mellé. Inni már csak azért is fontos, mert enyhíti a füst töménységét, különösen az esetleges újragyújtások után, amelyek nem mindig jelentenek kellemes élményt. A jól megválasztott „kísérő” pedig fokozhatja is az ízhatást, míg egy rossz döntés akár negatív irányban is befolyásolhatja.

A pöfékelés standard kiegészítői a kávéalapú italok és a különféle szeszek, nyilván nem véletlenül. Az eszpresszó persze túl rövid a pipázáshoz, így inkább „hosszabb” változatokban érdemes gondolkodni, míg az alkoholos italok közül nekem a konyak (nem brandy, valódi konyak – ezt persze legjobb ajándékba kapni…) és a whisky vált be leginkább. Szintén utaltam már arra, hogy nagyon szeretem a jó borokat, ezért nem szívesen verem őket agyon pipafüsttel. Amikor egy-egy alkalommal bort ittam a pipázás mellé, a régi cigarettás, kannás boros ízélményeimet idézte; természetesen ez is ízlés dolga, de a magam részéről köszönöm, nem kérek belőle. Ha már borozni akarok, akkor nem pipázok, nemhogy közben, de lehetőleg közvetlenül előtte se.

A fenti képletet esetemben az bonyolítja, hogy különböző okokból pár hónapja se kávét, se tömény alkoholt nem fogyasztok. A legális addikciók közül a kávézás valahogy soha nem érintett meg igazán, így erről nem volt nehéz lemondanom. A tömények nélkül is elvagyok, a májamat amúgy is inkább a borokra tartogattam, de éppen a pipázás miatt hiányzik néha a fentebb említett plusz, amit például a whisky jelent. Ezzel a megszorítással az ízeknek egy elég széles palettája esik ki, de azért nincs veszve semmi: másfelé is keresgélhetünk. Ráadásul a nálam kevésbé aszketikus pipások sem mindig kávé vagy alkohol kíséretében gyújtanak rá, lefogadom…

Mit válasszon hát az ember alkoholmentes fronton? A netes fórumokon olvastam, hogy meglepő módon a tej passzol a pipázáshoz, és tapasztalataim szerint ez valóban így van, nekem legalábbis aromás dohányokhoz bevált – még ha az aromás dohányok nem is váltak be annyira. Ez persze nem túl macsó dolog, ráadásul egy ideje tejet sem iszom. (Bonyolult az élet.) Szintén nem rossz választás bizonyos dohányokhoz a forró csokoládé, de az már végképp napközis vonal. Így a meleg innivalók közül nem marad más, mint a tea, ami megint csak egy igen összetett világ.

A fekete teák, különösen tejjel, természetes választásnak tűnnek, az ízesített teákkal – például ír krémlikőr – pedig még a whisky íze is visszacsempészhető. Rá kellett jönnöm azonban, hogy nem biztos, hogy a markáns ízvilág jelenti a megoldást. Kipróbáltam például a „füstölt teát” (Lapsang Souchong), és utólag mintha olvastam volna is valahol, hogy a füstösebb, latakiás dohányokhoz ajánlják. Hát, én ezzel óvatosabb lennék. A találkozás nem tett jót sem a dohánynak, sem a teának: egyszerűen kioltották egymást, mindkettő rétegei eltűntek, csak egy „buta” füstíz maradt. Azóta a Lapsanggal is úgy vagyok, mint a borral: szívesen iszom, de külön. A kevésbé markáns teák viszont annál alázatosabban szekundálnak egy ízgazdag dohányhoz. Ebből a szempontból nekem a zöld tea vált be (szálas, cukor nélkül), és a szintén cukor nélkül fogyasztott rooibos teák – még akkor is, ha ízesítettek, ami inkább az illatukban, mint az ízükben jelentkezik.

A nyár persze nem a teázásnak kedvez, még akkor se, ha az ember mondjuk ananászos-levendulás rooibosszal próbálkozik. Ennek a kényszerhelyzetnek köszönhetem azt a felfedezést, ami bizonyára triviális annak, aki többet tud a savas-lúgos kölcsönhatásokról, már ami az ízérzékelésünket illeti. Kiderült ugyanis, hogy legalábbis az én esetemben meglepő módon beválnak a savanykásabb szörpök, például a citromszörp, vagy akár a limonádé (nem szénsavas). Ez vélhetően a lúgosabb füst és a savas ízvilágú ital találkozásának köszönhető, de vannak, akik nálam sokkal avatottabb módon tudnának nyilatkozni erről. Mindenesetre ha nem is ismerem a pontos biokémiai hátterét, nálam működik a dolog, amit nyáron igyekeztem kamatoztatni is. Ráadásul ez a felismerés a teákra is visszahat – nem is olyan nagy mellélövés az az ananászos vonal…

Persze mint oly sok mindenre a pipázás körül, erre sincs univerzális recept. Az azonban biztos, hogy érdemes ezzel is kísérletezni, mert ha nem is feltétlenül drámai módon – bár erre is van példa –, de csak befolyásolja a füst élvezetét. Az pedig nem teljesen véletlen, hogy a „fogyasztás” címszó alatt kizárólag italokról esett szó; a pipázás nem igazán fér meg a falatozással. Ha már az ételek kerülnek elő, inkább az a kérdés, mit (ne) együnk pipázás előtt. Olvastam, majd tapasztaltam is, hogy jobb, ha például nem erősen hagymás ételekkel készítjük elő a terepet egy ebéd utáni pöfékeléshez. De itt sem könnyű általános igazságokat mondani: én speciel vaníliás dohánynál csak egyszer éreztem igazán karakteres, meggyőző vaníliaízt, méghozzá egy méregerős curry után. Csupán hallucináltam volna? Esetleg megint az én készülékemben van a hiba?

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdopipas.blog.hu/api/trackback/id/tr626845347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.