Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kezdő pipás

Hol pipázzunk?

2014. október 15. - (újra)kezdő

Amikor 2012-ben újrakezdtem a pipázást, azzal kellett szembesülnöm, hogy gyakorlatilag sehol sem tudok zárt térben füstölni. Lakásban, különösen a sajátomban már kezdő koromban sem gyújtottam rá – mármint pipára –, de akkor még bármelyik vendéglátó egységben lehetett dohányozni. Azóta nagyot fordult a világ; soha nem hittem volna, hogy Magyarországon be lehet vezetni a teljes körű dohányzási tilalmat, erre tessék, ment az, nem is olyan nehezen. Bár ezt az intézkedést mindig is túl drákóinak tartottam, az érem másik oldalával, tudniillik hogy el tudok tölteni egy estét baráti társaságban nyilvános helyen anélkül, hogy a végére úgy érezném, mintha füstben pácoltak volna, már sokkal könnyebben tudtam azonosulni. Miközben persze nehéz megemészteni, hogy a pipásoknak még egy szivarszoba típusú utolsó menedék sem maradt, csak az otthoni, privát falak közti dohányzás vagy a „ridegtartás”: a szabadban való füstölés, kitéve az időjárás szeszélyeinek.

A kisszámú, nálunk is hozzáférhető pipás könyvek egyikében – nem magyar szerző tollából – olvastam azt a jó tanácsot, hogy a pipát sohase a szabadban járassuk be, és lehetőség szerint tartózkodjunk a szabadtéri dohányzástól. Ha ezt megfogadtam volna, most nem pipáznék… Azt viszont tapasztalatból mondhatom, hogy a kinti dohányzást jelentősen megnehezítheti, ha az ember számára a lakókörnyezetében nem adottak a feltételek. Újrakezdő időszakom elején jobb híján a közeli térre jártam pipázni, aminek finoman szólva vannak hátulütői. Az embernek előre kell készülnie, semmit sem felejthet otthon, innivalót csak korlátozottan vihet magával, és bosszantó, ha a kedvenc padja foglalt. De még tovább is sorolhatnám. Ezen a problémán legfeljebb a költözés segíthet, ami az én esetemben szerencsés fordulattal így is történt (persze elsősorban nem a pipázás miatt). Azóta leginkább a gangon pipázom, hálát adva a szomszédok toleranciájáért, esetleg a társasház közös kertrészében. Mondanom sem kell: kis lépés az emberiségnek, annál nagyobb nekem…

Akinek nincs ilyen szerencséje, vagy csupán máshol is rá szeretne gyújtani, nemcsak otthon, ráadásul viszonylag kulturált körülmények között, annak maradnak az örvendetes számban szaporodó teraszok, kerthelyiségek, esetleg romkocsmák – szigorúan idényjelleggel. (Az őszi-téli időszak amúgy sem a pipás barátja.) Én több okból is jobban szeretek otthon dohányozni, de néha kedvem szottyan elszívni egy tömést egy-egy új helyen, esetleg épp a városban akad némi elütni való időm. Ilyenkor igyekszem szimpatikus, de nem frekventált helyet keresni, ahol mások is dohányoznak, de legalábbis nem esznek. Lehet, hogy én reagálom túl, de mindig rá szoktam kérdezni a pincéreknél, nem jelent-e gondot, ha pipázom. (Erre általában meglepődés a válasz, meg az, hogy persze, lehet dohányozni; ilyenkor hozzáteszem, hogy ez azért sok füsttel jár és eltart egy darabig. Szerintem jobb ezt előre tisztázni, bármilyen magabiztos igent kapunk elsőre.) Mint említettem, alapvetően szívesebben pipázom otthon, de egy-két nagyon emlékezetes füstölésem éppen az ilyen „kicsapongásokhoz” kötődik; egyszer érdemes lenne visszatérni arra a kérdésre, mennyiben befolyásolják a dohány élvezetét az ilyen, látszólag teljesen külsődleges faktorok.

Ha a kényelmi tényezők adottak, vagy valamiképpen elrendeződtek, a nehézségek sora azért még nem ér véget. Hiszen ott az időjárás: egyszer eső esik, máskor hó, vagy éppen túl meleg van, ha pedig egyik sem, akkor meg fúj a szél. De nem szeretném a jól ismert hazai panaszkultúrát táplálni, inkább csendben örülök a szép napos októbernek, és drukkolok, hogy kitartson még pár napig (nem fog). Ha pedig ehhez is hozzáedződtünk, egy kínzó kérdés akkor is marad: vajon mennyiben befolyásolja a dohányokhoz való viszonyunkat, ha kizárólag a szabadban szívjuk őket? Lehet, hogy azért nem sikerült megbarátkoznom az aromás dohányokkal, és fordultam inkább a natúrabbak felé, mert az előbbiek zárt térben érvényesülnének jobban? Nem tudom, amikor lesz saját otthoni szivarszobám, készséggel beszámolok majd a megfejtésről. Addig is odakint pöfékelem a számomra kedves, többségében angolos stílusú dohányokat, néha morogva ugyan, de összességében mégis örömmel.

Végezetül hadd számoljak be egy ambivalens élményemről. Pár hónapja jártam egy nálunk lazább erkölcsű országban, ahol még lehet a kocsmákban dohányozni (történetesen Kolozsváron, de ez voltaképpen mindegy is). Hirtelen csapott le rám a már-már sokkszerű felismerés, hogy közel két év után végre bent, igen, bent is pipázhatok… Végül a katarzis elmaradt, mindössze két kávézóban-sörözőben gyújtottam rá, de a társaság elvitte a figyelmemet, így nem éreztem olyan hatalmas pluszt, mármint ami a pipázást illeti. Persze gyakorlatilag mindenki cigarettázott, mint egy hetvenes évekbeli filmben, és a végén már egészen elegem lett a füstből, ami makacsul elkísért hazáig, beivódva minden váltás ruhámba, levakarhatatlanul. Így a határt átlépve a pipás paradicsomról alkotott, némileg megalapozatlan képzeteimet is magam mögött hagytam. Azóta kissé más szemmel tekintek az itthoni nagy szigorra, és az időjárás viszontagságait is jobban viselem.

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdopipas.blog.hu/api/trackback/id/tr326793673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.