A kérdésre a válasz sajnos korántsem annyira evidens, mint amilyennek elsőre tűnik. Mert persze cipőt a cipőboltból, dohányt a dohányboltból… De milyen pipadohányokat találunk a hazai trafikokban? A helyzet minden túlzás nélkül elkeserítő: míg a nálunk szerencsésebb országokban – és nemcsak az Egyesült Királyságban vagy Dániában, hanem Közép-Európában is – hihetetlenül széles paletta várja e hobbi művelőit, addig a magyarországi választék szűk és egyoldalú.

Különösen a kevésbé aromás pipadohányok kedvelői vannak nehéz helyzetben, hiszen hat-nyolcféle latakiás keverékkel, nagyjából ugyanennyi nem vagy csak enyhén ízesített dohánnyal (köztük egy-két flake-kel) kellene beérniük, és mindig fennáll a veszélye, hogy aktuális kedvencüket egyszerűen kivonják a forgalomból. A foghíjas választékot tekintve örvendetes kivétel, hogy legalább a Peterson dohányok teljes skálája nálunk is kapható, de mi a helyzet azokkal, akik eléggé el nem ítélhető módon ennél szélesebb körből szeretnének tapasztalatokat gyűjteni? (Ráadásul a nem aromás Petersonok egy részének kifejezetten magas a nikotintartalma, ami nem mindenkinek találkozik az ízlésével, és a kezdőknek könnyen kellemetlen meglepetést okozhat.)

Mindez nem feltétlenül a sokat kárhoztatott trafiktörvény következménye. A probléma már korábban is fennállt, és – ha jól értem – a dohányra mint jövedéki termékre vonatkozó speciális szabályozásból következik. A forgalomba került dohányterméket meghatározott ideig el kell adni, a megmaradt készleteket pedig kötelező visszavennie a nagykereskedőnek. (Tudomásom szerint a visszavett dohányt ezután megsemmisítik, és gyaníthatóan nem egy hatalmas, össznépi örömpipázás keretében…). Így a nagykereskedő kénytelen biztosra menni: csak olyan és annyi pipadohányt hoz be, ami belátható időn belül „kipörög” a trafikokban. Ezzel pedig beindul az ördögi kör, mivel csak olyan dohányt fog behozni, amit sokan keresnek, sokan viszont azokat a dohányokat keresik, amikkel a trafikokban találkoznak. Így előbb-utóbb egyfajta tömegízlés érvényesül, bár korántsem biztos, vajon akkor is ilyen lenne-e a „tömegek” ízlése, ha szélesebb választékkal kísérletezhetnének. (Ehhez analógiaként lásd a kereskedelmi tévék érvelését: ők csak azt adják, amire igény van. De hogyan is alakul ki ez az igény?) Bárhogy is legyen, az az egy biztos, hogy a hazai dohánypiac finoman szólva alulpreferálja azokat, akik a különlegességeket keresik, legyenek bár ezek a „különlegességek” a nemzetközi kínálat viszonylag hétköznapi, bárhol máshol egyszerűen hozzáférhető termékei.

Az induláshoz nyilván az itthoni választék is elégséges. Érdemes a pipásokra szakosodott üzletekkel kezdeni, hiszen itt nagyobb a kínálat, és az eladók is felkészültebbek, ha kell, akár segítenek is a választás során. (Persze könnyű azt mondani, ha már Budapesten is csak néhány ilyen hely található, nagyobb vidéki városokban jobb esetben egy-kettő, míg a kisebb településekről talán jobb nem is beszélni…) Előbb-utóbb viszont óhatatlanul el fogunk jutni oda, hogy kimerítjük a lehetőségeket: szívesen megkóstolnánk például egy legendás Dunhillt, leküzdhetetlen kíváncsiságot érzünk aziránt, milyen is a sokat emlegetett „vaper” (virginia-perique), vagy csak egyszerűen valami újra, valami másra vágyunk… Ilyenkor még a leginkább analóg pipás is kénytelen meghajolni a digitális kor vívmányai előtt. A kézenfekvő megoldás ugyanis az online dohányrendelés.

Jómagam – mint e blog reménybeli olvasói is – napi szinten használom az internetet, egyre kevésbé idegenkedem az online vásárlástól, a kártyás fizetéstől, mégis sokáig tartott, mire rászántam magam, hogy külföldi webshopból rendeljek pipadohányt. Egyszerűen szeretek trafikokba járni, még az új egyen-nemzetikbe is, szeretek pipákat nézegetni – persze ez veszélyes az ember pénztárcájára! –, szívesen beugrom akár csak egy csomag tisztítószálért, doboz filterért. Ráadásul nem tudom, miért jó az nekem, ha a pipás közönséget évtizedek óta felkészülten kiszolgáló hazai kiskereskedők helyett a német vagy egyéb konkurenciát támogatom. (Hozzátenném, azt se tudom, az államnak miért jó ez, már ha a kieső forgalmiadó-bevételt tekintjük. Bizonyára ez olyan aprópénz, amiért nem érdemes lehajolni…) Sajnos azonban be kell látni, hogy a választékot tekintve ég és föld a különbség, és a gazdasági protekcionista hevület is könnyen alábbhagy az emberben, ha azzal szembesül, hogy még az itthon kapható dohányokat is valamivel olcsóbban tudja külföldről beszerezni.

Nem nehéz belátni, hogy az internet a speciális kedvtelések hódolóinak kedvez, hiszen könnyebben megtalálják közösségüket, beszerzési forrásaikat, függetlenül a földrajzi határoktól. A fórumokon annak is utánaolvashatunk, kinek milyen webshoppal milyen tapasztalatai voltak, honnan érdemes rendelni, melyek a megbízható helyek. Az internetes vásárlás azonban újfajta stratégiát igényel: előre kell tervezni, a többnyire fix szállítási díj miatt érdemes egyszerre többet rendelni, hiszen úgy fajlagosan olcsóbb, és még sorolhatnám. Ezzel a trafikba járás örömeinek egy része óhatatlanul elvész, és azt se tehetjük meg, hogy ha nagyon megkívánunk egy dohányt, csak úgy hirtelen beugrunk érte valahová. (Persze hogyan is tehetnénk meg, ha egyszer nem forgalmazzák…) Jó lenne bízni benne, hogy egyszer változni fog a helyzet, de a pipás kisebbség sajnos nem képvisel számottevő lobbierőt.

Én a magam részéről egyelőre trafikban veszem meg, ami itthon is kapható. Fővárosiként kitartok a Pipatórium mellett, ahová kezdőként és újrakezdőként is rendszeresen jártam, de időnként az új Gallwitz dohányboltot is útba ejtem (miközben hiányzik a régi Gallwitz hangulata, ahol ma már csak a pipák kaphatók, így ritkábban fordulok meg arrafelé). Az ízlésemből, valamint a kísérletező kedvemből adódóan azonban egyre inkább kénytelen vagyok az interneten rendelni. Külföldről. Nem csupán a választék miatt, hanem azért is, mert az új jogszabályok életbe lépése óta Magyarországon – szemben Nagy-Britanniával vagy Németországgal – nem létezik legális online dohánykereskedelem. Amivel, mondanom sem kell, megint csak a hazai pipások járnak rosszul.